szuperapu

Nem vagyok az a mániákusan rendszerető ember - hogy finoman fogalmazzak - de nekem is szükségem van az ismert algoritmusok egy felsőbb szintű rendszerére, hogy megőrizzem az illúziót, miszerint magam irányíthatom az életem. Szóval minél több miértre szeretnék részletes és kielégítő választ kapni. Például: miért kapok változó rendszerességgel a kedvenc pizzériámból a megrendelt 24 centiméteres pizza helyett 32 centiméterest?

(A 24 centis áráért, természetesen.)

Tegnap megnéztük Iñárritu Biutiful című filmjét a Magyar Narancs jóvoltából. Hát nem egy könnyed szórakozást nyújtó műremek. Viszont üt. Ennyi dráma négy filmre is elég lenne, de mi mást is várhattunk volna. Barcelona sötét oldala, széteső kapcsolatok, nyomor, kizsákmányolás, betegség, halál. Sok halál. És persze nyughatatlan szellemek.

Nem csoda, hogy kissé sokkolva közelítettük meg a Szemere utcában parkoló autónkat, ahol az est vizuális lezárásaként egy polgártársunk épp egy próbababa fejét gyömöszkölte egy reklámszatyorba - a film és a fényviszonyok hatására - fölöttébb ijesztő módon...

A szomszédos étterem betanított munkásainak hála, megint szembesültem vele, hogy Isten állatkertjének nagysága fordított arányban áll a átlagos intelligenciahányadossal. És ezzel egyidejűleg igen fontos információk birtokába jutottam, amit feltétlenül meg kell osszak a kedves internetező gyerekekkel. Mégpedig hogy a génmódosított élelmiszereket izraeli tudósok állítják elő, azzal a kizárólagos céllal, hogy kicsiny nemzetünket kiirtván ide költözhessenek a Kárpát medencébe.

Gondolom az hogy hatvan éve tűzzel-vassal, vérrel és verejtékkel küzdenek a bibliai szent földért - valamint a világuralom - csak elterelő hadművelet, annak érdekében hogy a sötétben foszforeszkáló (Tesco-ban árusított) sertéshús segedelmével, egy stratégiailag és gazdaságilag nulla potenciállal bíró területet a magukévá tegyenek.

Tudom, tudom. A Pilisben van a Föld szívcsakrája, de akkor is...

Amikor én utoljára a Kopaszi gáton jártam*, körülbelül 17 éve, még át sem adták a Lágymányosi hidat, így nem csoda, hogy meglepődtem az azóta lezajlott változáson. A létesítmény olyan szinten kulturált mind külsőleg és infrastrukturálisan, mind az üzemeltetés szintjén, hogy csak szuperlatívuszokban lehetne róla szólni. Mintha nem is Magyarországon, és annak nehezen élhető fővárosában járnánk. Valószínűleg - a lehetőségeimhez mérten - sűrűn vissza fogok járni, és nem csak a szép számban kihelyezett "Fűre lépni szabad" táblák okozta derültség miatt.

*Mellékszál: egy kimondottan underground Szent Iván éji bulin voltam anno, rossz látási viszonyok és erősen módosított tudatállapotok közepette.