szuperapu

Nem lehet dohányozni a budapesti aluljárókban. Dicséretes. A nikotin drog, még ha legális is, könnyű rászokni, leszokni lehetetlen, és annyi káros hatása van, hogy arról már könyvtárnyi szakirodalmat írtak az egyébként unatkozó hozzáértők. Szóval ott kell visszaszorítani ahol lehet. De ez a mostani akció valahogy sántít egy kicsit…
Miért pont az aluljárók? Miért csak a budapestiek? És a leglényegesebb: miért kell bekamerázni ezeket a területeket? Meg még a közterület-felügyelőket is? Szerintem a dohányzás elleni harc csak egy alibi tevékenység, a történet nem az egészségünkről szól, hanem a hajléktalanok, utcai árusok kiszorításáról. És persze egy újabb lépés hogy a térfigyelő rendszer lefedettsége közelítsen a 100% felé, hogy végül a totális kontrolláltság korába léphessünk!

Összcsaládilag nekiestünk a gyerekszoba rendes évi rendbetételének. Ami tekintve a szoba méretét és az azzal fordítottan arányosan előforduló tároló alkalmatosságokat, nem egy egyszerű feladat. Rá is ment majdnem az egész nap rendrakás-selejtezés-takarítás projektre, ami a kezdeti és egyre növekvő káosz, meg az azt követő pánik átélése közben még reménytelen célkitűzésnek tűnt. Mert valahogy minden rendrakás úgy indul, hogy sokkal nagyobb lesz a rendetlenség… De többszöri pihenővel és/vagy veszekedéssel meg-megszakított folyamat végül látványos végkifejletben kulminált. Összegyűlt négyzsáknyi kinőtt és elkoptatott ruhanemű és különböző kategóriájú kacat, a helyükön pedig jótékony űr keletkezett, ami maga a rend lehetősége. Kíváncsi vagyok, meddig örvendezhetünk a látványnak?

Egykori Kiváló Úttörőként ott segítek, ahol tudok. Meg ahonnan nem zavarnak el. Most például kis kirándulást teszek vendég-bloggerként a konkurens blogszolgáltató egyik zászlóshajójánál a gyerekszoba.blog.hu-n. Végül is a kultúra meg a gyerekek az életem legjellemzőbb attribútumai, így nem egy ördögtől való gondolat, ha most a kettő metszetében is kipróbálom magam.
Szóval ajánlom magam!

És lassan már annyi blogon fordulok meg, hogy az már akár külön kategória is lehetne a Goldenblogon…

Az idei egyhetes kempingelés is elszállt. A tökéletes élvezetet ráadásul a változékony időjárás mellett most olyan fakultatív programok nehezítették, mint egy temetés, meg a szokásosnak mondható GondolatOlvasó est. Ez utóbbit egyébként akár jólsikerültnek is kikiálthatnánk, ha jelenlevők ítéletére és a résztvevők érzéseire hagyatkoznánk kizárólag és eltekintenénk a mérsékelt érdeklődéstől. Persze lehet, hogy csak a nyári időpont, meg a technikai jellegű anomáliák okolhatók, hogy kevesen voltak, és egyébként érdemes folytatni sorozatot…

A kisebbik tündérhercegnőm a nyaralás alatt megtanult biciklizni. Mármint kétkeréken, segédkerekek nélkül, merthogy azokkal már eddig is vadul koptatta a flasztert. A nővére után úgy gondoltuk ő már nem tud meglepetéssel szolgálni, és nem is azon csodálkoztunk, hogy szinte pár óra alatt elsajátította a közmondásosan összetett mozgásformákat, hanem azon hogy milyen elszánt. Ennyi borulás után egy normális gyerek biztos tartott volna néhány nap pihenőt, hogy aztán újra nekibátorodva tökéletesítse a tudását. De nem ő. Igaz hogy szinte az összes szemetesnek nekiment, és a legtöbb kempinglakó a végén már rezignált nyugalommal vette tudomásul, ha látta felborulni, de a nap végére, már profin rótta a köröket. Reméljük ez az elszántság a későbbiekben és az élet más területén is jellemző lesz majd rá!