szuperapu

A vonaton érdekes embereket, érdekes viselkedési formákat lehet időnként megfigyelni. Kedvencem a kottát olvasó lány, aki tulajdonképpen és láthatóan zenét hallgat. De ettől is mulatságosabb az két hölgy, akik reggelente a zötykölődő vonaton sminkelik magukat. Extrém sportnak tűnik számomra a dolog. Mert amellett hogy hasznosan töltik, az idejüket biztos megdobja a reggeli adrenalin szintjüket az a tény, hogy már megint nem szúrták ki a szemüket a szemceruzával, vagy a szempillaspirállal.

Ha már a gyerekszájnál tartunk…
A nagylány, ha nem alszik el tíz perc alatt a kocsiban, akkor azzal szórakoztatja magát, hogy speciális testhelyzetek felvételével elzsibbasztja a lábát, majd a vérellátásnak újra szabad utat engedve, visítva kacarászik, és azt gurgulázza:
- Borsók vannak a lábamban! Bohorsóóók…!!

A lányok felvettek egy sajátos szlenget. Vagy mit. Bármi, ami kicsit is furcsa, vagy értelmezhetetlen számukra arra rámondják, hogy biztos francia, vagy Franciából van. Egy ideig még hasonló aspektusban időnként fel-felbukkant az olasz is, de most már szinte kizárólag csak a franciáknak tulajdonítják a megmagyarázhatatlan dolgokat.
És ez nekem kínai…

Tegnap családi programként elmentünk a szentendrei Skanzenbe. Vittük a csajoknak a bicikliket, mert egyrészt szeretnek kerekezni, másrészt így kevésbé fáradságos és némiképp gyorsabb a helyváltoztatás. De még ezzel együtt és a kisvasút igénybevételével is egész napos móka volt bebarangolni a területet. A kicsit hűvös időnek, az eső lógó lábának, meg az országgyűlési választásnak köszönhetően erős félgőzzel működött a szabadtéri múzeum, de így is jól szórakoztunk, és én megállapítottam, hogy milyen szerencsés gyerekkorom volt, hogy hetente bemehettem egy működő kovácsműhelybe, hogy locsolhattam a döngölt padlót, hogy hajthattam lovaskocsit, hogy ismerem a szerszámok és használati tárgyak nagy részét, amik az én gyerekeimnek már csak kiállítási tárgyak.
Meg is kérdeztem tőlük hogy mi volt a legjobb, erre ezt válaszolták:
- A biciklizés, a vonat, meg a házak. Meg a kedves nénik és bácsik
Szóval nekik más az élmény, de ez utóbbiban egyetértünk: a Skanzen dolgozói egytől egyig a nagy magyar átlag felett végzik a dolgukat, türelmesek és segítőkészek.
A gyerekekkel is.

Nem vagyok a képviseleti demokrácia nagy rajongója. Sőt! Az tény, hogy a működő rendszerek legjobbika, de ezeregy sebből vérzik, ráadásul kicsiny hazánk választási rendszere rá is erősít az ilyen neuralgikus pont némelyikére. Például az ajánlócédulák és a bekerülési küszöb is a többség érdekeit hivatott védeni a kisebbséggel szemben, azé a többségét, akikről nagyrészt elmondható, hogy az intelligencia hányadosa és a műveltsége épp arra elegendő, hogy el tudjon helyezni két egymást metsző vonalat a megfelelő helyen.
Sötét idők jönnek…