Jóanyám egy fantasztikus DVD sorozattal lepte meg a lányokat. Tematikus természetfilmek, gyerekeknek szóló kis ismeretterjesztő füzetecskékkel, meg a veszélyeztetett fajokat felvonultató kis kártyákkal. Rá is vetette magát a nagylány, és mi jó szülőként vele örültünk meg annak, hogy végre nem a Hannah Montana megy tévében. Egészen addig, míg az elefántfókákhoz nem ért. Azt eddig is tudtam, hogy nem az esztétikus megjelenésük miatt kell szeretni ezeket a jószágokat, de hogy nincs olyan tetszőlegesen kiragadott cselekvési formájuk, amit vacsora közben végig lehetne nézni azt nem gondoltam volna. A hímek nem orrvérzésig vívnak, hanem azzal nyitnak, az ellés anélkül is ronda, ha eltekintünk a méhlepényt és a magzatburkot csipegető sirályoktól, amik az egyébként is épületes látványt nyújtó alkalmi szex közben agyonnyomott kisfókát is ugyanúgy és azonmód betermelik.
Ezek után ideges gyorsasággal és némiképp öklendezve nyúltam a távirányítóért miközben a kiscsalád hölgytagjai kórusban visítottak.
Majd azon nyomban feljelentettem a kiadót az ORTT-nél!
Egy 12-es karika minimum ráférne…