szuperapu

Régen futottam már össze az Összevont Szemöldökű Nyugdíjasok agitprop különítményével. Valahogy elkerüljük egymást. Én nem járok templomba, ők meg kocsmába. Valószínűleg. De ma a délelőtti energiaadagom beszerzése során belefutottam egyik prominensükbe. Épp az egyik pékosztályon serénykedő árufeltöltő srácot puhította, s próbálta a szociális érzékenységét olyan szintre emelni ahol már szabadon manipulálható zombivá válhat. A hiba csak az álcázásnál csúszott a történetbe. Egy frissen a fodrásztól és kozmetikustól érkező fennmaradó szabadidejét láthatóan a magyar bulvársajtó teljes spektrumával elütő, jól szituált, belvárosi ingatlannal rendelkező, épkézláb nyolcvanéves nem tudja elhitetni még egy amerikai középiskolással sem, hogy nem tud min spórolni!

A világot a kíváncsiság és a lustaság viszi előre. Ez utóbbit talán úgy hangolhatnánk finomra, hogy a mind tökéletesebb kényelemre való törekvés. Minden más csak mellébeszélés, időpocséklás, jobb esetben díszítés.
Hát én díszítek. Amellett tettem le a voksom, hogy színes masnit kötök erre a nyomorult sárgolyóra a magam módján. És most valami kifürkészhetetlen és érthetetlen okból kifolyólag olybá tűnik, hogy meglódulni látszik a szekerem. Mármint ha a dolgot a piac felőli végéről nézzük. Már pedig muszáj onnan nézni, mert a hentes, meg a pék is onnan néz ránk a csarnokban. És ez nem csak az én kis világomban nagy teljesítmény, hanem egy nagyobb viszonyrendszerben is, ahol a sokat emlegetett válság okán még olyanok is csendes pihenőre ítéltetnek mostanság, mint W. A. képzőművész, és általános példakép. Persze ő egy másik ligában játszik…

Tudom hogy mindenki a saját zsebén érzi a gazdasági válságot, de azt is tudom, hogy közeleg a karácsony... Szóval ha maradandó értéket szeretne valaki a fa alá rakni (majd onnan a falra), akkor ezt most jótékonykodva teheti meg az ArtUnió Alapítvány árverésén. Az árverés önmagában is egy jó móka, egyesek szinte sportot űznek belőle, és nem véletlenül hívják a boldog vásárlót nyertesnek. Ráadásul kortárs képzőművészeti terméket venni több szempontból megéri. Remek befektetés, leírható az adóalapból, és vizuális gyönyörökben részesíti az arra érdemeseket.
Tessék eljönni szombaton Szentendrére, és tessék vásárolni is.

Kamaszkoromban - azzal a bizonyos forradalmi derűlátással ami életkori sajátosságnak számít - úgy gondoltam, hogy a generációm lesz az aki gyökeres változást hoz a társadalmi együttélés terén ebben az országban. Sőt, Európában. Túllépünk a történelemben gyökeredző frusztrációkon, magunk mögött hagyjuk a rossz berögződéseket, és az ordas eszmék helyébe ordas közhelyek lépnek. Olyanok mint a szeretet, az egyenlőség meg persze a világbéke. Ki is tartott ez optimizmus jó sokáig, különben nem vágtam volna bele a gyerekvállalásba sem.
De sajnos most azt kell mondanom, hogy sötét idők jönnek...

"Utolsó, utolsó... csupa keser-édes gondolat főleg így ősz táján, na de félre az érzelmekkel, lássuk a medvét. Vagyis a medve sincs már, a francba, téli álmot alszik, akkor őt sem tudom lefotózni. Kezdjük a kertben, pára meg köd mindenütt, már az utolsó napsugár is a felhők martalékává vált. Itt egy fa, amit most vágnak ki, ez az utolsó napja, a közel 10 méterével jól kifogott a favágókon, ez jó lesz, de ez is milyen szomorú. Na jó akkor legyen ez a félig megdermedt virág itt a bokor mellett, alig találtam meg a sárga levelek között. Szép-szép, de biztos lesz jobb is, nem adom fel, majd a többiek választanak. Tuti megint mi leszünk az utolsók akik beküldik a képet, de nem baj, úgy az izgalmas és hátha addigra meglátjuk a többiek anyagát is. Tulajdonképpen akkor még van időm. Gyerünk a Széchenyibe, végül is vasárnap van, a hét utolsó napja, a pihenés napja. Kicsit késő van, nyitva van még egyáltalán? Az utolsó pillanatban fogunk beesni... jajj, a fényképezőt nehogy itthon hagyjam! Pára, meleg víz, szauna, gőz, utazás a felhők között, sietős léptek a hidegben, kintről be és bentről ki. Hű de frissek vagyunk, hű de fittek leszünk. Ez az, ő lesz az, ő a mi emberünk! A hét utolsó napján, a fürdő nyitva tartásának utolsó órájában lekapom az utolsó embert az úszómedencében, aki kihasználta az utolsó percet is, hogy jól érezze magát.

Jaa, hogy az utolsó mohikán plusz egy pont, hogy van-e? Vicceltek, nekünk? Hát hogyne lenne, több is, szám szerint három. Na nee, arról nem volt szó, hogy abból is egy lehet…"