"Utolsó, utolsó... csupa keser-édes gondolat főleg így ősz táján, na de félre az érzelmekkel, lássuk a medvét. Vagyis a medve sincs már, a francba, téli álmot alszik, akkor őt sem tudom lefotózni. Kezdjük a kertben, pára meg köd mindenütt, már az utolsó napsugár is a felhők martalékává vált. Itt egy fa, amit most vágnak ki, ez az utolsó napja, a közel 10 méterével jól kifogott a favágókon, ez jó lesz, de ez is milyen szomorú. Na jó akkor legyen ez a félig megdermedt virág itt a bokor mellett, alig találtam meg a sárga levelek között. Szép-szép, de biztos lesz jobb is, nem adom fel, majd a többiek választanak. Tuti megint mi leszünk az utolsók akik beküldik a képet, de nem baj, úgy az izgalmas és hátha addigra meglátjuk a többiek anyagát is. Tulajdonképpen akkor még van időm. Gyerünk a Széchenyibe, végül is vasárnap van, a hét utolsó napja, a pihenés napja. Kicsit késő van, nyitva van még egyáltalán? Az utolsó pillanatban fogunk beesni... jajj, a fényképezőt nehogy itthon hagyjam! Pára, meleg víz, szauna, gőz, utazás a felhők között, sietős léptek a hidegben, kintről be és bentről ki. Hű de frissek vagyunk, hű de fittek leszünk. Ez az, ő lesz az, ő a mi emberünk! A hét utolsó napján, a fürdő nyitva tartásának utolsó órájában lekapom az utolsó embert az úszómedencében, aki kihasználta az utolsó percet is, hogy jól érezze magát.

Jaa, hogy az utolsó mohikán plusz egy pont, hogy van-e? Vicceltek, nekünk? Hát hogyne lenne, több is, szám szerint három. Na nee, arról nem volt szó, hogy abból is egy lehet…"