szuperapu

Régen volt már illusztrált bejegyzés, egyrészt mert a kreatív energiáimat más irányba terelgetem, másrészt meg nem volt sem időm sem eszközöm rá mostanában. Most viszont egy szép színessel örvendeztetem meg a nagyérdeműt itt alant. Kicsit elvesznek a részletek a méret okán, de majd szeptemberben megnézheti mindenki óriásiban, ha Budapesten az Ötvenhatosok tere felé sétál. Merthogy idén újra arcoskodom...

Vannak még azért nyomokban a magyaros vendéglátás legendájára utaló jelek a Balaton partján. Mint például a Gulyás Csárda Tihanyban. Ott pedig konkrétan a két személyes Gulyás tál, amit kis családunk még vacsoránál is csak jelentős maradék képzésével volt képes elfogyasztani. Állítólag a szezon elején a főpincér és a tulaj nagyon éhes volt a próbaebéden, amikor a tál méretét határozták meg…

Nem csak a gasztrobloggerek tudják hogy a habcsókot pirosas aranybarnára szokás pirítani. Konklúzió: én is kész vagyok. A nyaralás egyébként is fárasztó, de ha abban a tévedésben ringatja magát valaki egy gumimatracon a vízen, hogy úgyis visszaveri a napfényt, és ráadásul amikor nem az orkán jellegű széllel viaskodik az éjszaka közepén akkor egy kiskorú sajtkukaccal osztozik egy ágyon akkor különösen megterhelő lehet egy hét kempingezés.
De sebaj majd kipihenem magam a munkahelyemen...

Dodgemezni vittük a lányokat, ha már nyaralunk, akkor legyen benne minden: jégkása, vízipisztoly, műtakony és vidámpark. Első körben az a vizuális támadás vágott földhöz ami az effajta vándor vurstlik dekorációjaként több kilométerről arcon üti az arra érzékenyeket. Azóta is rágja a lyukat az oldalamra a kérdés, hogy vajon kik készítik ezeket a fantasztikus celeb-portré montázsokat?
A másik letaglózó élmény a nagylány utolsó pillanatban elszenvedett balesete volt. Nem a súlyossága, mert az hála az égnek szinte apróság hanem az ahogy lereagálta. Nem a fájdalom volt ugyanis a legnagyobb problémája hanem az hogy a homlokán lévő púp mennyire csúnya. Hát annyira amennyire nagy. Nem sikerült frizura igazítással sem orvosolnia a dolgot...

Kempingezünk.
Időnként úgy érzem itt a Balaton partján, hogy megállt az idő. Gyerekek táboroznak, a kemping tele van németekkel, osztrákokkal és nyomokban csehszlovákokkal, van lángos és főtt kukorica, a boltban nincs vonalkód-leolvasó és kártyával sem lehet fizetni. Sajnos az árak tartják a lépést a korral....