szuperapu

Reggel a kisebbik tündérhercegnőm kimondottan lassú volt az öltözködés során, így hát feltettem a cseppet sem szurkálódó kérdést:
- Mi van, még alszol?
- Nem csak elgondolkodtam!
- Talán elbambultál?
- Nem! Elgondolkodtam.
Hát okosodik a gyerek..., de mindenesetre két és fél éves kora ellenére igen fejlett az önmenedzselési technikája!

Ezek a szerencsétlen vasutasok még sztrájkolni sem tudnak rendesen, de még ez lenne a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy a szervezett munkabeszüntetés során elszenvedett kudarcaikról azt mondják, hogy siker. Ha így áltatják magukat a munkavégzés terén is akkor nem csodálkozom a cég áldatlan állapotjain, és azon sem, hogy a munka és a sztrájk között nem sok a különbség a pályaudvarok környékén.
Viszont erősen érlelődik bennem az elhatározás, hogy egy utas-sztrájkot kellene összehozni. Követelésinket azzal támasztanánk alá, hogy menetjegy megváltása nélkül utazunk. Követelhetnénk az utazási körülmények javítását, 2 havi ingyenbérletet a sikeres privatizáció okán, vasútreformot, a szakszervezeti vezetők menesztését. Ennek a tiltakozásnak biztos nagyobb lenne a társadalmi elfogadottsága...

Érdekes dolgokat látok nap mint nap a piacon. A pultban is. (Mint például a kaviár jellegű készítmény.) De a pultok között kószáló emberszabásúak sokkal érdekesebbek. Ma is jött szembe egy vörös afrofrizurás egyed, szemöldöke leborotválva, helyette a homloka közepén keresztbe egy darab indigókék vonal rajzolva. Akár cyber-punknak is nézhettem volna, ha elsiklok a hajlott kora felett.
Vadulnak az unatkozó nyugdíjasok! Lesz még itten sírás...

Kimondottan ronda dolognak tartom, hogy egyesek kirakják a kutyájukat az erdőben, az út mentén. Az állatnak gondolom még annyira sem tetszik mint nekem, pedig az ő helyzete csak egy gond a történetben. A vadak sem nagyon örülhetnek az ily módon megbolygatott ökoszisztémának, és elég nagy kihívás az erdőn keresztül autózni anélkül is, hogy egy megzavarodott ebet kelljen kerülgetni. Így meg kimondottan életveszély.
És az elmúlt 2 hétben legalább négy szerencsétlen négylábú jutott ilyen szerencsétlen sorsra, aztán meg az örök vadászmezőkre. Szomorú tendencia, vagy  egy új népszokás.

Ma reggel a nagylány, penge logikával és helyesen, összefüggésbe hozta az anyja családnevét egy helységnévvel. Rövid eszmecsere után sikerült minden homályos foltot eltüntetni a történetből és a kapcsolt témákból, de akkor felmerült a mi nevünk. A Császár. Meg, hogy mit jelent. Hát persze, hogy nem zavarom össze a kiscsajt, így hát előadtam a kézenfekvő és közkeletű tévedést: uralkodó, miegymás.
Pedig nem. Kis családunk nevének jelentése ugyanis rabló-lovag, lovaskatona, kvázi huszár! Eredeti formája chusar (kuszár), ennek variációja a chasar (ejtsd: császár, nem cézár és nem kazár).
Na, ezért használom én a Chasar-t, azon túl hogy a neten így nem kavarnak be az ékezetek, meg közelebb áll a globalizáció által feketére festett kozmopolita szívemhez.

Bekopogtatott az ajtón az influenza.
Elküldtem az unatkozó nyugdíjasokhoz, mondván, hogy én ilyesmire nem érek rá, de azok persze mind beoltatták magukat. Persze én már az oltásra sem értem rá, merthogy erősen kezdtem az évet, és dolgozok ezerrel. Tervezek, festek, tehenészkedek, miegymás. És még mindennek tetejébe szórom a pofonokat válogatás nélkül vizuál-kritikák formájában, fent a pofonok link alatt található módon.
Kár, hogy ez utóbbira a kutya sem kíváncsi.

A gasztronómiát, mint olyat én mindig is a művészetek közé soroltam, mégpedig azon ágai közé aminek gyakorlati haszna, ergo értelme is van. Ellentétben mondjuk a festészettel. Ezért örömmel konstatáltam, hogy a tegnapi napon a nagylánnyal foglalatoskodó pedagógusok némi főzőcskézést iktattak be a programba. Nem kell nagy dologra gondolni, kókuszgolyót fabrikáltak, de még mindig sokkal több hasznát veszi a majd gyerek az így megszerzett tudásnak, mintha rajzolt volna.