szuperapu

Minden változik. Még én is. Bár ennek láthatósági foka a borotválkozás gyakoriságának függvénye.
A házfelújítás ütemterve is változik. Így visszatérve egy korábbi forgatókönyvhöz nem kell lakókocsiba költöznöm. Egyelőre. Maradhatok a félkomfortos, félrom házban.

Nagy lépést tettem a megvalósítás útján tehén ügyben az utóbbi két napban. A jószág tulajdonképpen szerkezetkész, holnap már csak simogatni kell némi gittel, meg a csiszolóvászonnal (magyarul: smirgli). Aztán a jövő héten jöhet a festés. Nehéz ügy volt, ezúton is köszönöm a segítséget Bencusnak és Nagy Janinak.  Már le is arattuk az első sikereket, mert aki eddig látta az mind ki akarta volna próbálni.
És szerintem megalapoztuk a budapesti Cow Parade sikerét is.

Összeraktam egy olyan tonhalas szendvicset, hogy hét nyelven beszél. Mármint a szendvics, mert ugye a tonhal...
Szóval. Tökmagos stangli, teavaj, olajos tonhal konzerv, vékonyra szeletel paradicsom és kígyóuborka, olajbogyó, majonéz, meg negyedóra várakozás (csak hogy összeszottyosodjon). Utána meg sör.

A jövő héttől a az előrehaladott munkáknak és a fűtésszerelőknek köszönhetően ki kell költöznöm a házból az udvarra. De mivel a sátrazást sosem tartottam jó mókának, és egyébként sincs az a szívdöglesztő meleg, ezért apósom kölcsönadja a lakókocsiját.
Ez is egyfajta amerikai álom, vagy mi.

Visszaköltöztek a fecskéink. De sajnos nekik is szembe kell nézniük a házfelújítás kellemetlenségeivel, mivel a régi fészkük a régi szerszámossal együtt a múlté lett. Bár ahogy néztem már szemrevételezték az új szerszámost, az új helyüket. Most ők is építkezhetnek.

Nem lesz kész a csúszda holnap reggelre.
Valahogy semmi nem akar az ölembe hullani, sőt. Mindenesetre holnap konzultálok egy szakemberrel, aki ért a műanyagmegmunkáláshoz meg a statikához. Elméleti képzés lesz,  így csúszda nélkül, de az is jobb mint a semmi.

Régen találkoztam unatkozó nyugdíjasokkal, de most aztán előcsalta őket a tavaszi napsütés! Az Összevont Szemöldökű Nyugdíjasok Kommandója továbbra is csodafegyverével, a húzogatós szatyorral tizedeli a gyanútlan járókelőket. Én persze nyitott szemmel járok kelek, de nem lehet az ember elég elővigyázatos.

Kisebbik lányom olyan magas szinten űzi a motorozást, hogy még a játszótéri gyerekek csodálatát is kivívta. Pedig azok nagyon szőrös szívű kritikusok szoktak lenni. Az persze vitathatatlan, hogy a hasonló korú gyerekek inkább csak a járással próbálkoznak, de hát Szuperapunak Szuperlányai vannak.

A mai jó cselekedet is megvolt.
De most aztán olyan vastagon, hogy az már szót érdemel. Egyszerű eset, bárkivel megtörténhet, még velem is. Merthogy rendes vagyok.
Egyébként.
Szóval. Ezressel fizettem, és tízezresből akart a néni visszaadni. Amikor ezt szóvá tettem, először majdnem megsértődött, majd remegő kézzel visszavette a visszajáróból visszajárót, és halkan hálát rebegett.
Jó érzés.

Kis lépés az emberiségnek, nagy ugrás a tehenemnek:
Megtaláltam a megfelelő csúszdát, szerda reggelre mehetek is érte!

Ma kibontják a födémet a lépcsőfeljárónak.
Így egy újabb helyiség lesz használhatatlan, és egy újabb lyukon zúdul be a hideg.
Persze, ugye, a haladás árát meg kell fizetni.

A hétvége legjobb pillanatai között a tapolcai vattacukor evés minden bizonnyal dobogós helyet ért volna el, ha versenyeztetnénk egyáltalán ezeket a momentumokat. Kezdve onnan, hogy a mester majdnem beledőlt az előállító kézségbe, amikor megmagyaráztam a gyerekeknek, hogy mi a folyamat lényege. Ami azon alapvetésen nyugodott, hogy eddig csak a Shrek című film kapcsán találkozott a nagylány valami hasonlóval.