szuperapu

Már az Avas sem a régi!
A Renault ajtaját nyitva felejtettem. De még csak be csak be sem csaptam, résnyire nyitva volt egész este, sőt majdnem egy egész nap. És nem hogy nem vitték el, de semmi sem hiányzott belőle. Még a magnóból kikandikáló kazetta is érintetlen maradt. Vagy feljavult az általános erkölcs, vagy lankad a figyelem, vagy már nagyobb tételben utaznak a piti bűnözők is.

Tegnap beáldoztam kamaszkorom egyik legkedvesebb punkzenekarának 25 éves jubileumi koncertjét azért, hogy minél előbb láthassam a kiscsaládot. Eltolódott az értékrendem.
Öregszem.

Persze ilyenkor csőstül jön a maszek megrendelés. Ilyenkor, amikor nincs időm semmire.
Kénytelen vagyok rangsorolni és szelektálni. A problémás megrendelőket ejtem. Például azt, amelyik leadott egy word doksit, egy excel táblázatot, meg közel száz papír képet egy honlaphoz, majd az árajánlatra reagálva ezt mondta:
- Hát elég sok ahhoz képest, hogy mindent mi adtunk hozzá!

Nem tudom foglalkoznak-e pszichológia tankönyvek a fóbia egy újabb, nagy tömegben jelentkező formájával, de ha nem akkor épp ideje lesz a problémával foglalkozni, még mielőtt tényleg ijesztő méreteket ölt. Szóval, meglátásom szerint, sokan vannak  akik rettegnek attól hogy a tömegközlekedési járműveken maradnak. Hogy nem tudnak leszállni - soha többé. Ezért vagy eleve az ajtó közelében maradva utaznak, vagy jármű megállása előtt pánikszerűen és agresszíven, mindenkin átgázolva közelítik meg az ajtót.
Elég ijesztő, és nem kevésbé antiszociális, mondhatni veszélyes.

Kedvenc pólócsapatom egy meccsre van az évek óta remélt bajnoki címtől. Most végre sikerülhet.
Vagy megint botrány és verekedés lesz a végén.

Kész van a tető!
Sőt, a homlokzatok is majdhogynem fel vannak falazva!

A nagybátyám bogara kigyulladt. Belobbant a motortérben a szivárgó benzin. Óriási szerencse, hogy mindez majdnem a tűzoltóság előtt történt, és volt arra járó segítőkész polgártárs is. Persze ez sovány vigasz, ettől még ez egy újabb kegyetlen és igazságtalan húzás az élettől.
Mindenesetre az én Bogaram traileren megy a szerelőhöz, mert valahol nálunk is szivárog az üzemanyag.

Tegnap találkoztam a tehenemmel, a tehenem örökbefogadóival, a műteremmel, és néhány alkotótársammal. Mindegyik kontakt hozott némi meglepetést és némi pozitív tapasztalatot. Az viszont mellbe vágott, hogy milyen kitüntetett figyelem övezi majd az alkotásomat és vele együtt engem. Illetve az ezzel járó kötelezettségek és kötöttségek ijesztettek meg. Mivel az egyik kedvezményezett alapítvány a szponzorom, így 18-án egy médianyilvános kis szeánszon kell majd átadnom az akkor már kész művet az alapítvány képviselőinek, és a gyerekeknek, meg a sztárvendégeknek.
És majd szívébe zár az ország.
Díszmajom leszek.

Kaptam a UPC-től egy olyan számlát, hogy. Az hogy nem értem, az egy dolog. Az hogy a magyar közoktatásban általam eltöltött időt teszi zárójelbe, az már viszont tragikomikus. Pedig ugye ráadásul a matematikával én egy időben bensőséges viszonyt folytattam.
Valamikor, régen.

A tetőn van cserép. Nem mindenhol, de van. Ahol nincs, ott fólia sincs. Na, ott speciel beázunk...
Áram már csak a stratégiailag fontos helyeken van, ebbe sajnos a fürdőszoba nem tartozik bele.
Hideg viszont van.
(Ezzel is közelebb került a természet.)

Hihetetlenül indiszponált voltam ma egész nap. Mindennek a megkoronázásaképpen délután elütöttem egy gyalogost.
Illetve csak meglöktem a parkolóból kitolatva. Jól megijedtünk. Főleg én. Ő még csak meg sem állt reklamálni. Én a helyében minimum leüvöltöttem volna a hajam.

Magam alatt vagyok.
Nagyon.
Egyre nehezebben viselem a csajok nélkül. Egy ilyen hoszzú és szép hétvége után meg pláne. Volt minden, állatkert, tóparti séta, játszótér, erdő, lufi, családi ünnep. Most meg...
És még majdnem 2 hónap, míg hazaköltözhetnek.