szuperapu

Bár még a háttérben még mindig gőzerővel megy a munka és a szervezkedés, azért mégis úgy döntöttem hogy induljon el a BookArt mozgalom, és majd menet közben kiderül, hogy mi lesz, mi lehet belőle. Remélem kicsit megmozdulnak az emberek, és a művészet meg a könyvek valahogy belopóznak a tudatokba, vagy legalább játszunk egy kicsit...

A blog itt zakatol: BookArt
A közösség meg itt növekszik: Facebook

35 éves lettem.
És ennek ürügyén konstatáltam, hogy semmit nem változtam az utóbbi 15-20 évben, és azt is, hogy ugyanakkor rengeteget változtam. Van egy sor dolog, amit nem borítékolt volna szinte senki velem kapcsolatban, sokan még magát a 35 évet sem. (A sors iróniája, hogy közülük páran már csak odaátról tudnak gratulálni.)  Mert bár sokszor a külsőségekben is megnyilvánulóan egy érzelmileg labilis kamasz képét mutatom, azért sikerült elérnem ezt-azt a szocializáció terén. Mondhatnám úgy is, hogy beálltam a sorba én is, és a Trainspoting-os nagymonológot akár én is elmondhatnám. Öregszem én is, de lényegi változást valószínűleg ez a nap sem hoz. Minden olyan, mint tegnap volt, és a holnapi nap sem lesz más.
Csak beléptem a sötét középkorba.

Anarchista vagyok. És éppen ezért a forradalmat is anarchistaként definiálom, ami röviden annyi, hogy a hatalom végleges eltörlése, mégpedig erőszakmentesen, hiszen az erőszak a hatalom egyik megnyilvánulási formája. Amikor a hatalmi elit irányítja és vezényeli le a folyamatokat, azt inkább puccs-kísérletnek nevezhetjük. Még akkor is, ha az alájuk rendelt tömegek (hasonló irányba mutató, de alapvetően) más irányú megmozdulásait a maga kénye-kedve szerint manipulálva olybá tűnik, hogy valamiféle társadalmi konszenzus van a dologban. A cél ilyenkor ugyanis mindig a hatalom átmentése, kiszélesítése. Sajnos kis hazánkban úgy hozta a történelem, hogy a feudalizmust a nemesség irányításával, a kommunizmust meg a párt vezetésével akarták eltörölni. Sikertelenül. És kényszerűségből mi ezeket forradalomnak hívjuk, mert nem jutott jobb, mert nem jutott más…