szuperapu

Sosem tudtam igazi komment mágnes posztokat írni, és egyébként sem igazán érdekel ugyebár mások véleménye, de most úgy gondoltam hogy milyen jó lenne ha elérné a blog a 3000-ik kommentet. Csak úgy, pikk-pakk. (Ilyen magasröptű gondolatokat szül a tokaji szamorodni.) Szóval aki a fent emlegetett sorszámú hozzászólást jegyzi, az kap egy névre dedikált A/6-os grafikát!
Kezeket a billentyűre, verseny indul, rajt!

(A 3500. és a 4000. is kap..., kaphat.)

Falusi ember vagyok. Gyerekkoromban is sok falusi impulzus ért, de lassan már nyolc éve falun élek, és már időnként furcsállom a városi emberek viselkedését. Például az állattartókét. Szeretem az állatokat, nekem is van/volt kutyám, macskám (nyulam is, de az alapvetően ennivalónak számít), és elismerem valamilyen szinten családtagoknak számítanak, de akkor is csak állatok. Nem a gyerekeim, nem öltöztetem fel őket, nem puszilgatom őket gügyörészve, nem ruházom fel őket emberi tulajdonságokkal és érzésekkel. Állatként szeretem őket.
És van feladatuk (házőrzés, egérfogás). Megvan a helyük.
Leginkább a házon kívül.

Farkas Péter olimpiai bajnok birkózó elfogása és kiadatása körül hetente jelennek meg újabb hírek és valószínűleg még pár hónapig napirenden lesz az ügy. De ez esetnek nem csak bulvár fronton van jelentősége, mert ugyebár generált az eseménysor egy törvényt is. Amely jogszabály szerintem elhibázott. E törvény szerint a jogerősen elítélt érmet szerzett olimpikonoktól és edzőjüktől, a büntetés súlyától függően, bizonyos időtartamra megvonják az életjáradékot. Értem én a mögöttes morális meg bűnüldözés-technikai érveket, de a díjazott eredményt akkor sem annullálja holmi marihuána termesztés (ami szerintem nem bűn, viszont törvénytelen).
Ez olyan mintha édesanyám a gyorshajtási bírság mellé halmazati büntetésként kéthavi nyugdíjmegvonást kapna, plusz nagyapám egyhavit, elvégre ő nevelte ilyennek a lányát.