Kamaszkoromban - azzal a bizonyos forradalmi derűlátással ami életkori sajátosságnak számít - úgy gondoltam, hogy a generációm lesz az aki gyökeres változást hoz a társadalmi együttélés terén ebben az országban. Sőt, Európában. Túllépünk a történelemben gyökeredző frusztrációkon, magunk mögött hagyjuk a rossz berögződéseket, és az ordas eszmék helyébe ordas közhelyek lépnek. Olyanok mint a szeretet, az egyenlőség meg persze a világbéke. Ki is tartott ez optimizmus jó sokáig, különben nem vágtam volna bele a gyerekvállalásba sem.
De sajnos most azt kell mondanom, hogy sötét idők jönnek...