szuperapu

Már jó ideje próbálkozom valamiféle üzleti modellt párosítani a webes jelenlétemhez, de elég gyengén muzsikáltak az erre irányuló különböző kreatív kísérleteim a honlapomon. Azt a kézenfekvő ötletet, miszerint a képeimet bocsájtsam áruba, ezeddig érzelmi alapon elvetettem, de mostanára néhány tekintetben megváltozott az eddigi hozzáállásom. Ennek ékes bizonyítéka az új honlapom, ahol megvásárolható a műtermem nagyra duzzadt raktárkészletének egy darabja. Huszonegy kép az örökkévalóságnak...,
és persze csak önöknek, csak most...

(Nézelődni a 'honlapom' link alatt lehet.) 

Megvettem az utolsó Wan2 magazint. Ez nem csak azt jelenti, hogy a legfrissebbet, hanem azt is, hogy többet nem veszek. Valószínűleg. Mióta a Hamu és Gyémánt vette át a lapot azóta színvonal lassan de biztosan elkezdett ereszkedni. Egyre több lett a hirdetésnek látszó cikk és a cikknek látszó hirdetés. Egyre nagyobbak lettek a képek és egyre kisebbek a lényegi információt is hordozó cikkek. De a kiskaput most az tette be, hogy a vizuális megjelenítést kicsavarták a José-ék kezéből és valami kontár bandára bízták! A borító is felér egy gyomorrontással, de a belívek már egész egyszerűen a törvénysértés határait súrolják. Belülről. Kaotikus, fantáziátlan, tompa és igénytelen az egész. Botrányosak a fotók, és nehogy azt mondja nekem valaki, hogy a mai világban nem lehet két perc alatt hozzájutni egy nyomdai minőségű NME awards logóhoz...
Ilyen munkát én akkor sem adnék ki a kezem közül, ha pisztolyt szorítanának a halántékomhoz.

Kibővült a család két tengerimalaccal.
Két kan, Pedro és Quinqui. Ez utóbbit a nagylány a kiejtésbeli nehézségek okán rövid úton átnevezte Csokira. Egyelőre a környezettel és a helyzettel ismerkednek, de remélhetőleg hamarosan megszokják az új környezetüket és hosszú évekig fognak együtt örömködni a tündérhercegnőkkel.
(Persze a gasztronómiai kísérlet és a szaporulat kedvéért idővel veszünk melléjük nőstényeket is. Talán.)

(Update: Raktam fel képeket a fotók közé ahogy ismerkednek egymással a delikvensek.)

Három, négy évente ledönt egy-egy vírus a lábamról, de akkor szó szerint. A ciklus sajnos pont most ért az ismétlődéshez, mondhatni soha rosszabbkor. De sebaj, nézzük a jó oldalát!
Például belenézhettem a reggeli beszélgetős műsorokba (és persze egyből kiderült, hogy ezt sem nevezhetjük pozitívumnak). A Napkeltében Gyárfás Tamás beszélgetett bicskanyitogató stílusban a hazai doppinghelyzetről, végig azt játszva, hogy mint az úszószövetség elnöke nem tud arról, hogy a magyar élsportolók közül valaki is doppingolna (doppingolt volna). Aha. Mindegy.
De a díszlet...!
A műsor a vizuális igénytelenségéről (is) hírhedt, de még így is kiverte a biztosítékot, hogy a hazai olimpiai bizottság egyik oszlopos tagja, egy olyan olimpiai ötkarikát imitáló valami alatt ül, aminek sem színben sem formában nem sok köze van az eredetihez. Pedig a világ egyik legegyszerűbb logójáról van szó...

Szülőként azt szeretnénk, ha a gyermekünk minél több jó tulajdonságunkat örökölné meg, a rosszakat pedig máshonnan szerzettekkel helyettesítené. Hát, a nagylány a tőlem örökölt szépsége mellé, hála az égieknek nem kapta meg az én egyensúlyérzékemet! Ez eddig is nyilvánvaló volt, de még mi is meglepődtünk, mikor tegnap életében először felült egy kétkerekű biciklire, és bár az indulásnál egy erőteljes lökéssel be kellett segíteni, utána úgy kerekezett mintha ez lenne nála a helyváltoztatás természetes és veleszületett formája.
Nekem ugyanez hetekig eltartott…