szuperapu

Megvettem magamnak az idei kedvenc karácsonyi ajándékomat!
Mindig veszek magamnak. Születésnapomra is szoktam. Csak, hogy legyen a sok meglepetés között valami olyan amire tényleg szükségem van, és tetszik, és vágyom rá. (Pedig könyvvel nem nagyon lehet nálam mellétrafálni...) De idén aztán végképp nem bízhattam a véletlenre, hogy valaki meglepjen vele, így hát megvettem a Persepolist! Kicsit csaltam, szokás szerint, és már el is olvastam, de ettől függetlenül, azért még berakom a fa alá. Mert ugye mi lenne velem a tradíciók nélkül?!

Olvasom a kedvenc hírportálomat, és egy cikk kapcsán jégcsákányként hasít belém a gondolat, hogy két évvel ezelőtt illegálisan létesítettem homokozót, a tulajdonomat képező telken. Január elsejétől ez a tevékenység már nem engedélyköteles, így talán megúszom...
De még így is kicsit túlszabályzottnak tűnik az élet, kis hazánkban!

A tegnapi napon végleg tudatosult bennem, hogy ha kis számban, de azért még élnek a föld kerekén igazi békebeli pultosok. Akik miatt érdemes az embernek törzsvendégnek lenni, aki mindig mosolyog és tudja szokásost, és nem mellesleg művészúrnak szólít. Szóval a Tandemnek Mázlija van, nekem meg szerencsém, hogy összeakadtunk.

Tegnap újra átadtam magam a közösségi élményeknek a Tandem Caféban, és részt vettem egy nyereményjáték sorsolásán. Ezzel egybekötve brit származású almaborok tesztelése során kialakult kötetlen hangulatban tovább mélyítettem a világhálón kialakult kapcsolataimat. Az újabb hasznos információk és tapasztalatok begyűjtésén túl óriási élményt jelentett, hogy a grafikáimnak van némi respektje blogger körökben (is), de ezen is túltett hogy Isolde szerencsés kézmozdulatának köszönhetően egy masszív DVD csomag boldog tulajdonosa lettem, ami messzemenően meghatározza majd az elkövetkező ünnepek hangulatát.
A hosszúlépés árképzésének anomáliái viszont továbbra is rejtélyes problémaként merültek fel...

Az elmúlt időszak népszavazós-sztrájkolós-követelődzős eseményeit jóapám egy régi családi történet előcitálásával kommentálta. Merthogy volt idő amikor a szőke loknik és az angyalpofi nem sejtette a torzonborz művészjövőt, s ezért az ismerősök és családtagok előszeretettel tették fel nekem is szokásos kérdést:
- mi leszel, ha nagy leszel?
És én erre mindig és büszkén azt feleltem:
- nyugdíjas katonatiszt!
Teljesen önmagamtól jöttem rá hogy mi fán terem az aranyélet! Nem akartam én katona lenni. Sok pénzt szerettem volna, munka és kockázat nélkül.
Aztán felnőttem...