Állatkertbe járni önmagában is szórakoztató dolog, de nekem külön mosolyfaktort jelentenek azok a momentumok amikor önmagukat okosnak gondoló polgártársaimat hallom gyerekeiket hülyeségekkel traktálni. Ma is. Kezdésnek ott volt az aki a gyerekének gyors egymásutánban háromszor mutatta be struccként az emut, miközben a tájékoztató tábla másfél méterrel az orra előtt hirdette az egyébként is nyilvánvaló igazságot. Az izomagyú családfőn is jót mosolyogtam aki a szénné szoláriumozott nejének és debilis kölykének hihetetlen magabiztossággal fekete gólyázta le az íbiszt, és jégmadarazta le a kacagó jancsit (kookaburra), de persze ő nem tehet arról, hogy az élete során elfogyasztott teljesítményfokozó szerek mellékhetásaként már légzés folyamatának észbentartása is leköti az agyi kapacitásának egy jelentős részét. A parasztudvarban viszont már fenntartások nélkül zokogtam amikor a kéthetes csikóját vigyázó hucul lóra egy jól szitált öregúr az unokáinak azt mondta hogy ez egy félpóni fiúló..!