szuperapu

A nagylány Miskolcon fárasztja a nagyanyját, a kicsi meg ezzel párhuzamosan kivirult. Úgy látszik erősen korlátozza a nővére erőteljes egyénisége a kibontakozásban. Mellesleg most így sokkal jobban látszik a hasonlóság a két lány között, most hogy a kicsit is láthatjuk ereje teljében.
Lesz még emiatt sírás és csontzene.

Az úszó EB után most kajak-kenu VB. Nagy sportember vagyok, már melegítek is. Kímélem a hangom és helyet csinálok a söröknek a hűtőben. Izgalom persze csak a hétvégi döntőkben, ha papírforma szerint addig mindenki hozza a kötelezőt. És talán a hazai pálya előnyeit kihasználva még a 10 aranyos rekordot is megdönthetik a srácok-lányok!
Szóval én aktivizálom magam a siker érdekében, a többit meglátjuk.

Nyakig ülök a melóban. Egy saját szervezésű illetőleg szervezetlenségű fesztivál reklámanyagait gyártom szakadatlanul. Közben a Air Race-re gyakorló műrepülők zaját hallgatom, illetve hallom. Lassan már a saját fejemből...
Nem értem, miért nem lehet késő délután gyakorlatozni, amikor már nem zavarják a dolgozó embereket?!? Rájuk fogom uszítani a választásokra már egyébként is csatasorba állt Összevont Szemöldökű Nyugdíjasokat!

Ma van az házassági évfordulónk. A negyedik.
(Kicsit bonyolítja a dolgot, hogy áprilisban volt a második, de hát a mi családunk ilyen. Nálunk hagyomány a kétszer házasodás.)
Szóval összegzünk és ünneplünk. Illetve lehet, hogy az ünneplésre nem lesz lehetőség illetve mód, de akkor most kicsit többet összegzünk. Merthogy van mit. És ha így haladunk, semmi sem ment meg minket attól, hogy boldogan öregedjünk meg. Vagy öregen boldoguljunk meg.
Együtt.

Persze az a csempe már nem volt egyik boltban sem amit pár hete kinéztünk magunknak, így más lesz, apósom ízlésében bízva meglepetés, hogy milyen. Kérdés, hogy szeretjük-e a meglepetéseket? Mindegy, csak haladjunk. Képes vagyok én a kompromisszumra, sőt vannak napok, amikor kimondottan rendes vagyok. Tegnap nem voltam az, és kiadtam a szobafestő útját.
A járandóságát viszont nem adtam ki.

Ha nagy leszek Thom Yorke akarok lenni...
Meg volt a rendes évi egynapos szigetelés, megvolt a sírás is, hogy ez már nem a régi, és én sem vagyok az. Erre csak rájátszott a Radiohead a maga szuggesztív-depresszív módján. Megvolt az önmérgezés és tudatmódosítás, régen látott kedves ismerősök is voltak, és ezzel kapcsolatban újra csak a múltidézés. Volt hiányérzet, és (valószínűleg egy új népesedéspolitikai koncepció keretén belül) pénzért adott óvszer.
Hazafelé gyalog mentem, 50 perc séta, fejszellőztetés, pénzspórolás. És így olyan helyeken sétáltam, ahova jóérzésű ember éjszaka, csak maximum horror-film forgatásából kifolyólag megy.
Jövőre  talán már kicsit hosszasabban időzhetünk.
Együtt.