szuperapu

Ma van Apák Napja.
És ez egy teljesen hivatalosan a mai napra bejegyzett ünnepnap a világ 52 országában, így kis hazánkban is. Mégsem olyan elterjedt mint az Anyák napja, pedig az apukák is elég nagy szeletet vállalnak a legtöbb helyen a szülői feladatokból és a családi teendőkből. Nálunk például kb. 50%-ot. Ennek ellenére nincs műsor az óvodában, és verset sem tanulnak a gyerekek, sőt ha jól sejtem nem is nagyon írtak erre az alkalomra ilyesmit koszorús költőink. És én is csak remélni tudom, hogy kis családunkban előbb utóbb gyökeret ver az a hagyomány, hogy június harmadik vasárnapján a lányaim egy szalaggal ékesített hatos csomagolású világos sörrel ünneplik a szülői egyenjoguságot és köszöntenek engem.

Családom konzervatívabb tagjai (rajtam kívül kb. mindenki) és az ismeretségi köröm egy jelentős része nem érti, hogy harmincöt évemhez közeledve miért olyan a frizurám amilyen. Persze vannak kézenfekvő magyarázatok, miszerint nem nőt be a fejem lágya, meg a kóros exhibicionizmus, meg hogy punk’s not dead. Persze.
De én így érzem jól magam. Mert a taréj egyfajta jelkép. Egy anti-árpádsáv, egy anti-nagymagyarországtérkép, egy feltűnő ismertetőjel, hogy én hiszek az emberek egyenlőségben és a mindenek felett álló szabadságban. Mert én meg akarom mutatni, hogy vannak még ilyen emberek is. Ha egyre kevesebben és egyre nagyobb csendben is…

Nem tudom, hogy van-e köze az internetnek, az internetes kapcsolattartásnak ahhoz, hogy (legalábbis a környezetemben és generációmban) mintha kezdene elhalni a magázódás intézménye. A szüleimet sosem hallottam idegeneket letegezni, akkor sem ha szemmel láthatóan körülbelül egykorúak voltak. Sőt, sokszor voltam szem és fültanúja, ahogy hosszabb ismeretség után is kínosba csapó bonyolultsággal térnek át csak tegező módra.
Én csak a nagyon öreg embereket magázom, feltéve, ha nem művészek, mert az külön közeg, eredendően más formula. (Ligeti Erika például majdnem felpofozott első találkozásunkkor mert magázni mertem, pedig közel negyven év differencia volt köztünk. Meg egy sor díj.) A hivatalokban sem bírom, ha a velem egykorúak magáznak, de ilyenkor konzekvensen tegezve kiprovokálom a közvetlenebb kapcsolattartás. És láss csodát általában egyből gördülékenyebb és mosolygósabb lesz az ügymenet…