szuperapu

Mikor pár hónapja elveszítettem a telefonomat, úgy döntöttem előfizetést és számot változtatok. Biztos a pandás pólóm lehetett rajtam, mert egy újrahasznosított számot kaptam. Az emiatt befutó sok félrecsúszott hívás akár zavaró is lehetne, de ilyenkor valahogy előkotrom belsőm mélyéből a kedvesebbik énem és próbálom emberi módon kezelni a dolgot. Ennek a hozzáállásnak a folyományaként már elég sokat kiderítettem a szám előző tulajdonosáról, akit még az is lehet, hogy felkutatok, mert többek  között jelelést tanít, ami már jó ideje birizgálja a fantáziámat.
(Ja, és kaptam egy sms-t, hogy szép a hangom…)

Valamelyik a közelmúltban látott film eszembe jutotta, azt a fura dolgot, hogy kimaradt a kamaszéveimből a mutálás.
Nem volt olyan hogy a hangom kínosan és kontrollálhatatlanul csúszkált volna éneklés, vagy beszéd közben. De amilyen hülye vagyok azért persze találtam én még ebben is némi frusztrációs potenciált. Szégyelltem, hogy kilógok a sorból, hogy a többiek előrébb járnak már a felnőtté válás rögös útján, és mivel nem sikerült hihetően imitálnom a dolgot, inkább nem voltam hajlandó énekelni nyilvánosan. Pár évig…
Ja, és nincs ádámcsutkám, egészen pici sem!