szuperapu

A lovakról.

Az hogy mi a művészet az Andy Warhol (és a pop art) óta egy különösen összetett és bonyolult kérdés lett. Csak igen korlátolt és arrogáns emberek tudnak rá kategorikus és egyszerű választ adni. De szerintem szinte biztos, hogy egy művész fokmérője nem az, ki hogyan tud egy lovat lerajzolni, vagy tud-e egyáltalán.

Persze mondhatnánk művész az akit a környezete, a közönség. a kritikusok és a művészettörténészek annak tartanak. Mondhatnánk, de nem nehéz belátni hogy kortársak esetében ez nem lehet mérvadó vezérfonal, hisz sok életében ismert és elismert művész esik ki később az egyetemes kánonból, mások pedig csak haláluk után kerülnek az érdeklődők látóterébe. Sok múlik persze a kapcsolatrendszeren és a marketingen is. Banksy-t például sokkal többen ismerik, és így többre is tartják, mint a szintén a street art területén alkotó Blu-t vagy Os Gemeos-t, pedig véleményem szerint az utóbbiak sok tekintetben sokkal többet mondanak. Mert a művészet lényege a kommunikáció. A meg nem értett művész valamit rosszul csinál, az a kép amit magyarázni kell csak színes illusztráció.

Szóval ha mindenki tudja hogy az a festékfolt egy ló, és mindenki tudja hogy az a ló mit szimbolizál és az a szimbólum mit üzen, akkor többet mondtam vele mint egy realisztikus festménnyel.

Szerintem.

Miért így?

A független jelző jelen esetben nem azt jelenti, hogy nem húzunk egyetlen politikai tábor vagy világnézet irányában sem. Még akkor, sem ha a kis hazánkban jelenleg dívó pártosított és az érthetetlenségig leegyszerűsített viszonyrendszerben ez még akár igaz is lehetne. Itt és most azt jelenti, hogy nem egy műhely vagy egyesület színeiben tesszük, amit teszünk, hanem önállóan függetlenként. Mert egyébként én személy szerint politizálok. Nem abban a koordináta rendszerben, amiben ma egy átlagos választópolgár, de politizálok.

Mint azt már többször elmondtam, itt ezen a blogon is, és máshol is: anarchista vagyok. Valahogy így alakult. A szüleimtől kapott útravalót így sikerült értelmeznem és lefordítanom a saját életemre. Mindig azt tanították, hogy az életemért, a tetteimért és környezetemért elsősorban én vagyok a felelős, és mindig minden tőlem telhetőt meg kell tennem, nem csak a magam igazáért, de másokéért is. Különös tekintettel azokra, akik erre - így vagy úgy, de - nem képesek. Mindig azt tanították, hogy mielőtt valakiről ítéletet mondok mindig próbáljam magam beleélni a helyzetébe, és még ha akkor sem értek vele egyet azért próbáljam megérteni. És végül apámtól az tanultam, hogy soha semmilyen körülmények között ne adjam fel az elveimet. Akkor, se ha más se marad nekem.

Hát így.