A ruházati termékek vásárlás során történő beszerzése mindig is neuralgikus pontja volt az életemnek. Ehhez nagyban hozzájárulhat az is, hogy nem igazán érdekel az, hogy mi van rajtam, és rendszerint addig hordok egy-egy ruhadarabot folyamatosan amíg szó szerint le nem kopik rólam. Én általában ajándékba kapom a gönceimet, vagy öröklöm, de ha mégis vásárolok azt sosem teszem egyedül. Még a gondolattól is kiráz a hideg, hogy be kell mennem egy ruhaboltba egyedül. (A plázaszerű hipersteril, és csinibaba/csinifiú eladókkal teleszórt egységekbe meg kísérővel sem megyek be.)
Ma sikerült úgy helyezkednem és alakítanom a dolgok folyását, hogy szerelmetes kicsi feleségem velem tartson az Alteregoba, ahol hathatós közreműködésével sikerült beszereznem a következő pár év aktuális darabjait cipő, nadrág és sapka fronton. És cserébe ő is vehetett magának egy nadrágot...