Persze, hogy én sem mentem be dolgozni ma.
Nem mintha nagyon megerőltetőnek találtam volna azt a kétszer negyvenöt percnyi gyaloglást (de ha térdeim beszélni tudnának biztos mást mondanának), hanem inkább csak egy jó indoknak tűnt szolidaritást vállalni a sztrájkolókkal. Mert ezzel a munkabeszüntetéssel tulajdonképpen egyetértek. Itt most végre nem arról van szó, mint hogy egy szakszervezeti vezető, vagy egy önjelölt népvezér egy majdani kormány zsíros pozícióját megcélozva cirkuszol. Itt most van ok és indok.
Én meg élvezhetem itthon a közelgő nyár előjeleit, zsivatolnak fecskék a háztető fölött cikázva, a konyhában pedig spárgakrémleves illata száll...