2009.05.14.
13:40

Írta: szuperapu

Tartós tavasz

Idén is igyekszem szörp formájában elraktározni a tavasz eszenciáit, de most a bodza mellett az akácvirágot is szörpösítem. Nem is tudom, hogy akácos mellett lakva miért is nem merült fel hamarabb bennem az ötlet, illetve az igény.
Első körben a virág begyűjtésére kell sort keríteni, lehetőleg kinyílt de még nem barnuló és lehetőleg ízeltlábúaktól mentes virágokat gyűjtsünk. Ha egy mód van rá kisebb növendékfákat támadjunk meg, mert akácfára mászni nem egy kimondott leányálom. Ha ezt a fázist sikeresen abszolváltuk akkor 3/4-ed kilogramm virágra számolva 6 liter vízből 3 kg cukorból és 25 dkg akácmézből szirupot készítünk, ráöntjük a megmosott akácvirágra lekarikázunk 3-4 citromot és 2-3 napig hagyjuk hadd dolgozzák egymást jól meg az összetevők. Azután átszűrhetjük üvegekbe, a családi szokásoknak megfelelő tartósítási metódussal kísérve.

 

7 komment

Címkék: akác szörp

süti beállítások módosítása