szuperapu

Elkezdődött a kampány. Nem ért váratlanul. A mikéntje sem. Pedig milyen jó lenne egy olyan országban élni, ahol a politikusok felelősségteljes és jövőbelátó ígéreteket tesznek. Jó lenne, ha legalább szavak szintjén működne a dolog. Az nem kerül semmibe...
Ígérhetnének több családi pótlékot, magasabb GYES-t, több bölcsődét, óvodát. Mondjuk. De a jövő építése helyett már megint a nyugdíjak emelésének mértékéről vitatkoznak, és srófolják feljebb és feljebb a licitet. Már megint nem a jövővel foglalkoznak a politikusok, hanem a szavazatok maximalizálásával.

Mindig megfordul a gyomrom párszor amikor Kádár korszak egy-egy méltán elfeledett popsztárja panaszkodik a szórakoztatóiparban uralkodó viszonyokra. Hát nehéz is boldogulni ha már nem a Hanglemezgyártó Vállalat mondja meg hogy ki lesz sikeres, hanem a piac dönt a tehetség alapján. Persze ha nincs ülőhely a megfelelő nosztalgiahullám tetején és már megvolt a sokadik búcsúkoncert, akkor tényleg nem marad más mint a sírás. Vikidál Gyula közelmúltbeli hisztije, azért még engem is meglepett, hisz mindig is több lábon állt és helyezkedni is tudott, kapcsolati hálóját pedig nemzetbiztonsági területen is szorgalmasan építgette.
Nos a bulvármédiában leadott műsor a nyugdíjáról csak a februári nagyszabású Dinamit koncert olcsó PR kampányának része volt. Annak az együttesnek amit anno a Doktor Úr hozott össze nem kicsi pártoskodás mellett...
(Hát inkább fizetni kellett volna a járulékot rendesen, és akkor most szépen csendben el lehetne lenni.)