szuperapu

Holnap kezdődik az iskola, de a kisebbik tündérhercegnőm már elkezdte az ovit. És sajnos úgy indult neki, ahogy azt kicsit félve megjósoltam: úgy sírt, mint egy beszoktatós kicsi. Pedig vasárnap este még nagyon lelkes volt, de aztán reggel rádöbbent, hogy az elkövetkező két évet a nővére nélkül kell abszolválnia, és ettől érthető módon megijedt. Aztán gyorsan túltette magát a felismerésen, ma már gond nélkül vette az akadályt, de valószínűleg lesznek majd még gondok. Amiket majd nagyon ügyesen megold. Egyedül.

A hétvégén, hamár a szülővárosomban voltunk, kicsit belevetettük magunkat a Vidor fesztiválba. Forgatag ugyan nem volt, az eső lógó lábának köszönhetően, de azért jól szórakoztunk. A bábelőadás frenetikus volt, és még az sem zavart túlságosan, hogy gyerekek zöme korántsem volt olyan jólnevelt, mint a velünk érkező kiskorúak. A nagylány kimondottan jól vette a poénokat és főleg a részletekben előadott „burleszk jelenetek a csomagszállítás történetéből” címmel illethető műsorszám tetszett neki, de a többi jelenetre sem panaszkodtak a csajok. Sőt!
Délután élőszobrokra vadásztunk, lufit gyűjtöttünk, kerülgettük a bohócokat, megnéztük a zsonglőröket, hallgatunk egy kis utcazenét és fagyiztunk. És lépten-nyomon ismerősökbe botlottunk. Ez egy ilyen fesztivál, ez egy ilyen város…, ezért szeretjük.