A hétvégén kis falunkat elérte egy nagyobb égi háború, ami völgyek ölelő védelmezésében nem egy mindennapi esemény. Hála az égieknek (hogy egy ide illő képzavarral éljek), mert a kisebbik tündérhercegnőm nagyon fél a villámlás-dörgés kombótól. Szombat hajnalban ráadásul akkora a volt a vihar hogy még a nagyobbik is ijedten, pislogás nélkül kérdezte, hogy mikor lesz már vége? Közel egy órán át folyamatosan villámlott, olyan fényesség mellett, hogy akár olvasni is lehetett volna. Szóval volt sírás, meg összebújás, aztán meg egy kis alvás is.
Aztán reggel kisütött a nap. És azt mondja nekem a kicsi, nagyon komoly ábrázattal:
- Amikor vihar van: fényképeznek…, és mivel nem mosolygok: morognak
Utolsó kommentek